A főnök is ember
A főnök is ember, és a legfontosabb, hogy emberséges maradjon. A megfélemlítés soha nem hoz eredményeket. A bizalom, az odafigyelés, az ösztönzés és nem utolsó sorban a személyes példamutatás azonban célravezető lehet.
Új vezetőként kerültem egy céghez és az egyik beosztottammal nem találtam meg a közös hangot. Értelmes, szorgalmas, gyors, azaz jó munkatárs volt, hatékony munkavégzés jellemezte, az ideális munkaerő.
Harminc éves vezetői pályafutásom alatt, talán egyszer fordult elő, hogy tanácstalanul álltam a helyzet előtt. Végül egy vezető kolléga javaslatát fogadtam el.
Brigi asztalát, munkahelyét áthelyeztük a szobámba, a korábbi helyén nagy volt a zsúfoltság az én szobámban sok volt a hely. Ez volt az indok és pár hét alatt megváltozott minden.
Ettől a naptól kezdve látta, hogyan dolgozom, és rövid időn belül elfogadott, látta és hallotta, hogy nem az a főnök vagyok, aki hátradől, miközben osztja az észt.
Később egy másik vállalatnál már külön területen dolgozott. Ottani főnökével sem találták meg a hangot, aki ezekkel a szavakkal mondott fel neki.
Nem tudtad felvenni a ritmust. – Milyen ritmust? A csigáét? - érkezett a valóban jogos válasz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése